A DOLGOK, AMIKRŐL NEM BESZÉLÜNK

Turi Tímea verseiben gyakran a nem-beszédet, a beszédes hallgatást bírja szóra. Ott kezd el beszélni, ahol mások elhallgatnak, és ott teremt csendet, amit hajlamosak lennénk túlbeszélni. Finom, érzékeny líra ez, amely tisztában van saját törékeny mivoltával és az önirónia páncéljával is felvértezett. Távolságot tart, hogy a közelbe férkőzzön, lett légyen szó nőkről és férfiakról, apákról és anyákról, merthogy ebben a lírában duális tengelyek vannak, a középpont pedig talán a mindnyájunkban továbbélő gyermek, aki ha igazi gyerekkel találkozik, maga is új nyelvet keres. Turi ezeket a nyelvjátékokat analitikus szellemességgel párosítja össze. Így lesznek az apró megfigyelések, létezésmorzsák, napadagok közös és közvetlen történetté.