RENDHAGYÓ NYELVI GONDOLATOK KITÉRŐKKEL 

Szeretem a szépet, a jót, a rendet, a szabályozottságot, a logikus cselekedeteket, a következetességet. Nem vagyok nyelvész, de a leírt tulajdonságokat keresem és mind meg is találom anyanyelvemben, ezért bánt, bosszant nyelvünk hanyatlása. Mint átlagos értelmiségi, egyre aggódóbban hallom, olvasom, érzékelem a magyar nyelvhasználat színvonalának romlását. A helyes nyelvhasználat mindnyájunk érdeke: „...a nyelvhelyesség ügye nem nyelvészeti szakkérdés, hanem közügy, mindnyájunk ügye” – írta Kodály Zoltán 1974-ben. Czakó Gábor után írom (Nyelvédesanyánk), hogy a külföldre szakadt magyarság között akadó tudatos nyelvművelők némely szempontból előnyösebb helyzetben vannak, mint a hazaiak. Ennek oka, hogy nem kell roskadozniuk a honi nyelvi környezet nyomasztó súlya alatt, s így jóval könnyebben hagyatkozhatnak saját ítéletükre. Amikor tehát élek a helyzetem adta lehetőséggel, akkor talán értékes szolgálatot tehetek nyelvünk káros hatásoktól való mentesítéséért. Leírhatom, kimondhatom azt, amit a hazai nyelvészek jobbik fele nem tehetne meg a lesajnálás és elszigetelődés következménye nélkül. Négy évtizede élek és dolgozom sebészként Németországban: rendszeres közlemény- és könyvíró, valamint szerkesztő vagyok. Talán ez a magyarázata annak, hogy fülem, elmém érzékenyebb a magyar nyelvre és hamarább kapom fel a fejemet egy rossz szó vagy kifejezés hallatán. Fokozatosan hatoltam be anyanyelvem rejtettebb rétegeibe, mélyítettem ismereteimet. Mindebben józan eszem, tanultságom, olvasottságom, élet- és szakmai tapasztalatom és természetes érdeklődésem segített. „Kultúrát ajándékozni azt jelenti, hogy szomjúságot ajándékozol. A többi magától jön” – írta Saint-Exupéry (1900 ­­- 1944).Végül idézem Gyulai Pál (1826 - 1909) író, kritikus, irodalomtörténész sorait: „Én a szigorú kritika híve vagyok, mert visszahat kedélyemre azon csaknem a nevetségességig ment üres engedékenység, ami... divatos, mert meg vagyok győződve, hogy szükség van őszinte, sőt éles, gúnyos hangra is.