FELPLUSZTULÁS, LEPLUSZTULÁS - ELŐZETESSÉGEK ÉS UTÓLAGOSSÁGOK (2018 -2019)

Ha Tandorihoz, a mindig-van-to­­­vább mesterdalnokához illenének a nagy és végletes szavak, azt mond­hatnánk, hogy ebben a könyvben nem­csak a szerző több mint hat év­tizedes írói-költői pályafutása, ha­nem a XX–XXI. századi magyar irodalom egy kivételes jelentő­ség­gel bíró életműve zárul. Pedig lát­szólag semmi különös nem tör­ténik a lapokon, a magát régóta a „halál elő­szobájában” tudó alkotó a hozzá legközelebb álló, mellette mind­vé­gig kitartó formák: a Kosztolányitól örökölt „körömköltészet”, az afo­rizma és a rajz segítségével doku­men­tálja napjait. A változatlanság színe alatt, az újramondás és meg­ismétlés tetteiben azonban – bár Tan­dori minden időhatárt végtelen messzinek mutató termékenysége látszólag mit sem tud erről – egy­szerre megjelenik az utolsónak szól­ás, a majdani elhallgatás ígérete. A szűk lakástérbe zárult én tettei és szavai immáron elválaszthatatlanok és megkülönböztethetetlenek egy­más­tól: a tettek szavakká, a szavak pedig az utolsó evilági tettekké változnak, és így, együtt felvillantják a „titkos jelet”, a kötet címébe ékelt „plusz” biztatását. A fekete, egymást keresztező vonalak véget vető, még­is meg-mentő üzenetét: +