KÉT ŐSZI NAP UJPESTEN

„Nem mozdulni, csendben lenni, mert aki megmoccan, azt lelőni!” Ez a mondat, mely nyelvhelyességileg hagyott némi kívánnivalót maga után, mérföldkövet jelentett a hazai kriminalisztika történetében. A mondat 1908. október 28-án, szerdán hangzott el déli tizenkét óra tájban, Ujpesten, az Árpád út 19. számú ház földszintjén, mely az idő szerint a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank helyi fiókjának bérleményét képezte. A mondatot egy erős testalkatú, munkáskülsejű férfi ejtette ki a száján, lágy, szlávos modorban, amely sehogy sem illett zordon, borostás arcához és a kezében tartott browninghoz. Illett viszont szigorú, kegyelmet nem ismerő tekintetéhez, az arcán végigfutó barázdához, a másik kezében tartott éles késhez, valamint társához, aki ebben a pillanatban a bejáratot vigyázta, de a kötelezőnek látszó pisztolyhoz és késhez ő még egy tömött, fekete álbajuszt is viselt. Így kezdődött az első magyarországi bankrablás.1908. október 28-án, egy szerdai napon a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank ujpesti fiókjába besétál két bankrablónak látszó személy, seperc alatt zsákba-táskába söprik a bankfiók teljes pénzkészletét, majd a szomszéd utcában várakozó bérkocsival elrobognak. Nagyobb bántódása senkinek se esik, vér is alig folyik, a városvezetés és a rendőrség ura a helyzetnek. Vagy mégsem? Talán nem is volt ez igazi bankrablás? Talán megszervezte valaki, hogy borsot törjön a polgármester orra alá? Horribile dictu meg is buktassa? Esetleg épp a rablók próbálnak túljárni mindenki eszén? És egyáltalán, miért érezzük néha úgy, mintha egy komikus eposzba csöppentünk volna? Jolsvai András új regényében ismét szűkebb hazájába, az ő kedves Ujpestjére viszi el olvasóit, hogy ennek a valóban megtörtént, világra – na jó, országra – szóló eseménynek az ürügyén megidézze a századeleji kisváros életét, hangulatát, színeit és színtereit, hírneves és hírnevetlen, mégis ismerős lakóit. Bérkocsisokat és hivatalnokokat, hírlapírókat és politikusokat, fő- és alrendőröket. Egészen kicsi és nagyobb