HANGVERSENYDARABOK

E prózában megjelenő költészetről Rózsássy Barbara Szakonyiról írt tanulmányából idézünk: „De nemcsak az idő fogságából szabadult mikrouniverzum kiteljesítése, hanem a pillanat megragadása is azon formáló erők közé tartozik, melyek Szakonyi novelláit télikertek meghittségébe távolról beszűrődő zenéhez teszik hasonlatossá. Akár a Hangversenydarabok nyitánya: „Száraz, napos nyárutó volt abban az évben; kék ég, verőfény – szeptember közepe. Már hullott az érett dió, és a gesztenyefákon rozsdásodtak a levelek. Házat béreltem a folyó fölötti hegyoldalban. Otthontalan voltam; holmim befért egy puha, disznóbőr útitáskába...” Mi is az, ami szemünket nem engedi könnyedén átsiklani a sorok fölött, sokkal inkább kutatómunkárakésztet, hogy e néhány tollvonással felrajzolt világ minden árnyalatát megismerjük? Leginkább: a kint és a bent egyszerre láttatása, a harmóniateremtés; mint a triangulum egyetlen érintéséből csendülő hang – ahogy nyomában a kórus énekelni kezd: már hangzás. Másodszor: a benne rejlő, még kibontatlan titokzatosság . „Abban az évben” – olvassuk, s már várjuk a folytatást: „abban, amikor”. Itt még minden lehetséges, még nem tudjuk biztosan, de már várjuk: megtörténjen, kimondassék az, ami mi vagyunk, vagy akik lehettünk volna.”