KARNEVAL

HAMVAS BÉLA: KARNEVAL (1950)Az irodalomtörténet által gyakran a XX. századi magyar – és bátran mondhatjuk: európai – irodalom egyik legfontosabb regényének is nevezett Karneval Hamvas Béla legfontosabb és legnagyobb szabású műveinek egyike, a „tízezer bőrű tűzgyermek”, vagyis a Lélek átvalósulásának története, „sorskatalógus”, avagy – miként Hamvas mondja – a „nagy tükör, amelyben önmagam teljességét megnézem és lemérem a derű és a humor jegyében. Teljes önlátomás, világ-, sors-, életlátomás, és teljes felszámolás.” Ez a karnevál tehát utazás lényünk középpontja felé, s mint ilyen, a mítosz, mese és az eposz hagyományos toposzait eleveníti föl a hajóra szállás, vándorlás, pokoljárás képeiben. Nemcsak az eposz elevenedik meg ezekben az alakzatokban, hanem a különböző regénytípusok szerkezeti-kompozíciós váza, struktúrája is: a Karneval megidézi például a hagyományos családregény, a fejlődésregény és a detektívregény cselekményszövését, ugyanakkor ez a besorolás,meghatározási kísérlet sem meríti ki e szöveg maximális körülírhatóságát. A Karneval szövevényes regényvilága, fugato-története olyan mondattal kezdődik, aminek hiányzik az eleje, utolsó mondata pedig félbemaradt. Vagyis időtlen, le nem záruló beszélgetés ez, amely a szétszóródás helyett jelenlétet és találkozást hozó személyes szót remél. A Karneval mind a nyelvhez, mind a mítoszhoz való viszonyulása tekintetében a James Joyce utáni regényírás jelentős állomása. Humoros és szellemes, váratlan fordulatokban gazdag, ugyanakkor mély és elgondolkodtató, önvizsgálatra ösztönző. A regény világa, minden felhőtlennek tűnő könnyedsége ellenére többszörösen összetett (társadalomrajz, groteszk paródia, szimbolikus jelentésréteg) – a különböző rétegek között azonban tökéletes egyensúlyt és megfelelést találunk. A mű alapmotívuma és egyben legfontosabb szála azönkeresés. Ezzel pedig a Karneval még egy lényeges funkciót lát el: segít eligazodni a létezés zűrzavarában. Értelmet ad mindazoknak a dolgoknak, amelyek a világban