DIPLOMÁCIA ÉS VILÁGHÁBORÚ

Ifj. Andrássy Gyula történelmi visszatekintése, elemzése igen széleskörű és korrekt ismeretekről tanúskodik, az első világháború kirobbanására vonatkozó értékelése pedig színezi eddigi – kissé egyoldalú – nézeteinket. Rendkívül karakteresen jellemzi a magyarságot sújtó katasztrófasorozatot, a végső széthulláshoz vezető utat. Ennek során sok elemében helytálló megfigyelést közöl a Károlyi-kormány időszakáról vagy a Tanácsköztársaságról. Abban az időben, amikor eldördült az a lövés Serajevo utcáin, melynek nyomán több vér ontatott, több pusztítás történt, mint eddig bármely más egyes emberi cselekedet nyomán, mikor a monarchia a gyilkosság következményeivel le akart számolni, én legélesebb ellenzéket csináltam a Tisza-kormánynak. De mégis a kormány mögé állottam. S a nemzet zöme is lelkesen támogatta a külpolitikai akciót. Az első kérdés, amellyel foglalkozni akarok, az, hogy mily okok vezettek ebben az elhatározásban. Míg Európa története a napóleoni koalíció és a Napóleon után megalakult szentszövetség bomlása óta az egyes nagyhatalmák független politikáján és az egymással való versengésen alapult, a múlt század 80-as évei óta újra a nagyszövetségek korát éltük. Európa két részre oszlott. A nemzetközi politika tartalmat nem az egyes népek, hanem a két államcsoport egymáshoz való viszonya uralta. ? nagy csoportosulásoknak célja a békebiztosítás eszköze: a hatalmi egyensúly megteremtése volt. Mégis a rendszer végkövetkezménye az eddig sohasem látott méretű háború kitörése lett. Meg vagyok győződve, hogy ez a rendszer az európai békét tovább tartotta fenn, mint tehette volna az egymástól független államok koncertje, de ez utóbbi sohasem vezetett volna oly iszonyú arányú mérkőzéshez, mint a nagy szövetségek rendszere. A nagyszövetségek rendszerével együtt fejlődő óriási fegyverkezés a végtelenségig nem fokozódhatott. Előre lehetett látni, hogy ha a fegyverkezési versengés nem nyer befejezést, ha nem áll meg valamely eltűrhető határnál, bizonyos, még hosszú, de még sem v