ZSURZS - A TÉVÉJÁTÉK-RENDEZŐ

„Szerettem vele dolgozni. Nem volt bennem görcs, drukk a forgatásokon. Úgy éreztem, ha ő rám bíz egy szerepet, akkor képesnek tart az eljátszására. Persze nem akartam neki csalódást okozni, szerettem volna látni, hogy elégedett velem. Szerettem volna megszolgálni a bizalmát, és én is a legmesszebbmenőkig bíztam benne: az értékítéletében, az instrukcióiban, az ízlésében, a tudásában, a tapintatában, a szeretetében. Sokat kaptam és tanultam tőle.Gyerekkoromban az egész család ott ült a tv előtt, amikor leadták az új filmjét.Izgultunk, hogy siker legyen! Akkor azt hittem, természetes, hogy a nézők a rendező miatt néznek meg egy tv-filmet. Csak később jöttem rá, hogy mekkora szó, hogy az ő neve azt is jelentette a tv előtt ülőknek, hogy parádés szereposztásban láthatják a magyar és a világirodalom remekeinekaz eredetihez hű és alázatos adaptációit úgy, hogy a filmek mégis az ő kézjegyét viselték.Büszke voltam rá és vagyok ma is, amikor a csatornák ennyi év után is, sűrűn játsszák ezeket a filmeket. Elképzelem, ha élne, aggódva nézné az új és új vetítéseket, filmje vajon kiállja-e az idő próbáját, vajon nem lassú-e, vajon lépést tud-e tartani az azóta rohanó világgal?! Élete utolsóéveiben is ezeket a kérdéseket tette fel, ha leadták egy-egy régebbi művét. Mit szólna akkor most, két évtizeddel később? A világ változott, felgyorsult, de a nézők még mindig szívesen nézik a Fekete várost, az Abigélt, a Feleletet, a Csongor és Tündét, az Othello Gyulaházánt és sorolhatnám.Ezzel a könyvvel emlékeztetni és emlékezni szerettünk volna a Magyar Televízió egy letűnt, talán soha vissza nem térő gazdag korszakára, a fantasztikus színészekre, a remek szakemberekre és a kor egyik legnépszerűbb rendezőjére, akit úgy emlegettek: A Zsurzs.De akik vele dolgoztak, azoknak Évike, az unokáinak pedig a Mami volt.”Zsurzs Katalin