Kevés országban ültettek trónra egy vak embert, hogy uralkodjon. Nálunk is kivételes eset volt, hogy a főurak alárendelték magukat egy, a politika miatt kisemmizett, fogyatékossá tett fiatalembernek, II. (Vak) Bélának, akiről szinte semmit sem lehetett tudni előre.

De amikor később kiderült, hogy a fiatalember, illetve családja nem ismert kegyelmet, már késő lett sokak számára. Egy szörnyű tömeggyilkosság során halálát lelte majdnem mindenki, aki tizenvalahány esztendővel korábban szerepet játszott az egykori kisfiú és édesapja megvakíttatásában.

A vak király keményebbnek bizonyult, mint nem egy látó uralkodó. Különösen azért, mert határozott felesége és sógora is kiálltak mellette, ha kellett, cselekedtek helyette. Viszont uralkodása második felében Béla - családja segítségével - egészen sikeres és szelíd királynak bizonyult.

A fia, II. Géza király nem sújtott le ennyire keményen és kegyetlenül, pedig neki sem volt egyszerű a helyzete. Uralkodásra nevelték, és ehhez értett is - de számos nehézséggel került szembe. Két évtizeden át irányította az országot, számos háborút is viselt, és diplomatának sem volt utolsó. Mégis, élte vége felé - alig 30 évesen! - látnia kellett: nagy baj, ha egy királynak nincs fia, nincs trónörököse - de talán még nagyobb baj az, ha van néhány fivére, és hagy maga után több fiút is! Ekkor szinte biztosra vehető, hogy a nagybácsik és unokaöccsök hamarosan egymásnak esnek a hatalomért folytatott könyörtelen küzdelemben...