Két, 11. századi királyunkról szól ez a kötet. Apa és fia nagyon különböztek egymástól. Az egyiknek a nevét és törvényeit ma is emlegetjük, idézzük némelyik mondását, és sokan még azt is tudják ,hogy a maga korában ő volt a legműveltebb, legtudósabb király egész Európában - míg a fiának sokan még a nevét sem képesek felidézni. Könyves Kálmán az egyik, és II. István a másik király. Mint egy történészünk írja: "nagy apa kis fia" - és ez a megállapítás jól jellemzi mind a két uralkodót. Vannak olyan, nagy teljesítményt felmutató apák, akiknek nem könnyű vagy éppenséggel lehetetlen a nyomába érni.

Túl magasra emelkedtek, szárnyaltak fel, ahová mások, még a saját gyermekeik sem képesek követni őket. Ám mindkettőjük élete érdekes volt, tele kalandokkal, izgalommal. Az egyikről azt állították később, hogy púpos volt, sánta, kancsal és dadogós - ám még ha igaz lenne is mindez, alapvetően jó ember és nagyformátumú uralkodó vált belőle, tudása pedig sokszor átsegítette őt a nehézségeken.

A fiából nem lett sikeres király: szeszélyes akarnok hírében állt, aki hadvezérként külországokban sokszor katasztrofális vereségeket szenvedett, mégis feltehetően kiváló katonának és nagy hadvezérnek vélte önmagát. Az apja, aki viszont nem háborúzott szívesen, egyik első hódító királyunk lett. Ő szilárdította meg Szent László horvátországi területfoglalását, és seregeivel lejutott az Adria-tenger partjára, hogy Dalmáciát is a magáénak - a miénknek - mondhassa. Bölcsen tette azt is, hogy nem fordította maga ellen a meghódított területek lakosságát. Ki tudja: talán arrafelé még szerették is őt? Ketten együtt 36 évet töltöttek a trónon, és ez idő alatt sok változást élt meg a középkori Magyar Királyság.