EGY NŐ ÉS EGYÉB ÁLLATFAJTÁK

Kutyák, macskák, madarak, hím- és nőnemű felmenők, no és persze a nyűgös, morcos, dörmögő-duruzsoló férj népesítik be ezt a könyvet, az olasz jelen és félmúlt egy darabkáját. És mindenekelőtt maga a szerzőnő, ez a hol izgága, hol riadt, hol pedig az érzelmeibe megadóan aláhulló asszony, aki védtelenségét az egész nagymonológot átszövő káprázatos humorral, bravúros nyelvi ötletekkel próbálja álcázni. Falat von maga köré, játszik, évődik, alakoskodik, de nem bírja sokáig szusszal, álmok, emlékek suhognak elő, s ő kapitulációra emeli a kezét, szabad folyást enged mindannak a lelki gazdagságnak, amelyet már képtelen visszafojtani, hiába búvik a fájdalmas cinizmus falai mögé. És akkor elénk áll maga az élet, egy régi család szomorúsággal, futó örömökkel, tragédiákkal, de a létezés boldogságával is teli élete, amelynek vezérfonala a szeretet. Az olasz írónő könyve nemcsak lenyűgözően szórakoztató, egyszerre kacagtató és lírai, de mindenekfölött szép. Az árad belőle, amit úgy hívnak: a lélek szépsége.