ASSISI SZENT FERENC KIS VIRÁGAI

“Ennek a könyvnek a levelei között virágok vannak, melyek Krisztus dicsőséges Szegénykéjének, az assisibeli Szent Ferencnek járta nyomán nyílottak ki a földön, és hétszáz esztendő óta sohase hervadtak el. Hétszáz év előtt, odalenn az ájtatos Umbriában, az Úr 1226-ik esztendejében, október 4-én, szakadt meg az ő útja e világban. És e világ a századok fordulóját most ünnepli. Nem véletlen ez. Az ember és az emberiség életének láthatatlan törvénykönyveiben nincsenek véletlenek. Az évfordulóknak titokzatos jelentése van. Emlékeztetésre küldetnek, és visszaintenek a föld egykori jövevényeire, akikre nemcsak a maguk mulandó órájának volt szüksége. Az idők megismétlődnek, a kimagasló emberek nem ismétlődnek meg. De azért a megismétlődő időkben mégis jelen vannak, azok számára, akik a rejtélyes összefüggések szemhatárát látják, azok számára, akik tudják, hogy az évfordulók titokzatos eljövetelek. Isten küldi azokat, mindig akkor, mikor a tévelygő embernek, avagy az emberiségnek szüksége van, hogy emlékezzék és megmentse önmagát. Mióta az 1182-ik esztendőben az assisibeli posztókereskedőnek, messere Pietro Bernardonénak házában megszületett Ferenc, és az ő anyja, monna Pica, keresztelésre küldte San Ruffino öreg templomába, az önzését, aranyát, hatalomvágyát és teste mámorát oltárra emelő embernek soha nagyobb szüksége nem volt reá, mint most.” (Tormay Cécile, 1926, Napkelet Könyvtára)1926-ban, Szent Ferenc halálának 700. évfordulóján fordította le Tormay Cécile a ferences tanítványok által összegyűjtött és Fioretti néven ismertté vált tanításait. Mielőtt megtalálta önmagát, Szent Ferenc könnyelmű, gazdag, tetszetős és kényes ifjú ember volt, kora harcaiban tüsténkedett, kóborolt. De kalandos élete egyszer csak véget ért. Útközben beteg lett. Háborúskodni nem ment többé víg cimboráival, és Spoleto völgyében, későbbi szent földjén, egy éjszakán titokzatos hangot kérdezte tőle: Úr avagy a szolga?… Ekkor dőlt el lelkében, hogy Istent fogja szolgálni és nem az embert; az Urat és