Leírás
Gottlob Bidermann lebilincselő, elgondolkodtató háborús memoárja eleven képet fest a keleti front brutalitásáról és rettenetéről, olyan részletességgel, ami a műfaj irodalmában egyedülálló.A II. világháború szárazföldi harcairól írott memoároknál két alapvető kérdés merül fel: miért tette a szerző azt, amit tett, és hogyan sikerült állnia a megpróbáltatásokat. Gottlob Bidermann olyan történetet tár elénk, mely az új évszázad hajnalán egyre inkább ritkaságnak számít - egy történettel, mely intellektuális megközelítést és érzelmi választ is kíván. Bidermann a hétköznapi katonák közé tartozott, gyalogos volt, nem pedig harckocsizó vagy pilóta. Nem egy elit hadosztálynál szolgált, mint a Grossdeutschland vagy a Panzer Lehr, hanem egy névtelen alakulatnál, melynek számjelzése a telefonkönyvben található bejegyzésekre emlékeztet. Nem kapott rangos kitüntetéseket, és egyik érdemrendjét sem Adolf Hitler nyújtotta át személyesen. Két Vaskeresztje, Krím Pajzsa és közelharcpántja az orosz front gyalogsági veteránjainak többé-kevésbé szokványos kitüntetései közé tartozott, amennyiben életben maradtak, hogy viselhessék.Ám ez nem jelenti azt, hogy könnyen ki lehetett érdemelni őket. 1942-ben Bidermann az orosz erősség, Szevasztopol elleni támadás frontvonalában harcolt: elkeseredett, hat hónapos ostrom volt, mely százezres emberveszteséggel járt, ám a Sztálingrád elleni hadjárat mögött háttérbe szorult. Bidermannt és hadosztályát 1943-ban északra, a leningrádi frontra vezényelték a városért vívott legendás küzdelem utolsó hónapjaira, amikor a haditudósítók és fényképészek már elhagyták a térséget újabb történetekért. A háború vége a kurföldi katlanban találta, ahol az 1944-es nagyszabású orosz offenzívák nyomán egy egész hadseregcsoport került csapdába a Balti-tenger partján. Bidermann akkor kapta rangosabb kitüntetéseit - a Német Aranykeresztet, a sebesülési jelvény arany fokozatát és a Heer dicsőséglapja pántot -, amikor a 132. gyaloghadosztály ádáz harcokat vívott a leningrádi