"A tett halála a vekengés" - forradalmi korok híres felforgatóinak jelmondata lehetne ez, s ennek a regénynek a hősei sem sokat tanakodnak: ölnek, rabolnak, harácsolnak a nép szolgálata ürügyén. A regény szereplői részben kitalált hegyi rablók, részben pedig a bolgár nemzeti felvilágosodás valós történelmi alakjai, illetve maga a nép, melyet ezek a romantikus hajlandóságú nagyokosok épp kitalálni igyekeznek. A bolgár nemzeti újjászületés belső történetét Gicso, egy törekvő helyi mihaszna meséli el, az elbeszélés címzettje "ecsém", aki alighanem nem más, mint maga az úristen, s ez a Gicso a normatív, vagyis a nyelv előtti nyelven fogalmazza meg minimum ironikus, de néha cinizmussal kísértő nézeteit a világról.

Mérvadó álláspontok szerint az Európai irodalmi díjas Felmagasztosulás minden idők legjobb bolgár regénye. Mégis ez az első külföldi megjelenése. Ennek egyfelől nyelvi okai vannak: máshol aligha kínálja magát ennyire markánsan a fordítás nyelveként a műszékely; másfelől pedig vajon melyik másik kulturális közeg lehetne fogékonyabb a következő meghatározásra: "Bolgárnak lenni kész veredelem. Olyan ez, mintha nem egy népnév vóna, hanem valami kórság. A bolgár az, aki feszt elbukik." Röviden: ez a 19. századi kvázi-pikareszk regény legalább annyira szól közös közép- és kelet-európai kérdéseinkről - nemzetről és népről, szabadságról és szolidaritásról, lázadásról és számításról, hősökről és ámokfutókról -, mint a bolgár történelemről, melyet, voltaképp, miért is ártana megismerni? Különösen akkor, ha ennyire szórakoztató formában kínálja magát.