FAGYÖNGYLÉT

Fagyöngyvilágunkban egyre csak élősködünk és élősködnek rajtunk. Hányféle kín gyötör minket! Rendszeresen megmérgeznek, hányszor mérgeskedünk s így mérgezünk mi magunk is! Gyógyerő rejlik bennünk, a szeretet, a megértés, az elfogadás ereje, s mégis többször ártunk tán – magunknak is, hát még egymásnak – mint amennyit használunk.Az erdőket könnyekre fakasztjuk, fájunk nekik, de mi magunk is könnyezünk olykor, hisz kártékonyak vagyunk, miközben sérülékenyek is. Elszívjuk néha akaratlanul is mások erejét, s néha észre sem vesszük, hogy a magunké is megfogyatkozott a saját nyavalyáink, vagy mások kínja, nyűgje által. Sárgák lehetünk az irigységtől, sápadt-fehérek az ijedtségtől, mint a fagyöngy bogyói, s mindkettő ragadós…Fagyöngylétünkben – miközben életfánkat pusztítjuk – jópáran próbálunk megmaradni, túlélni, szépséget teremteni, örömöt is fakasztani, gyönyörködtetni, miközben tudjuk: lepereghetünk, s persze el is taposhatnak minket. Fel-feltörnek vágyaink, s elrepülnek a szivárványon túlra. Keressük a kincset, de sokszor csak utólag jövünk rá, hogy bár birtokoltuk, már elveszítettük…A kötet novelláiban szeretném megragadni az időt, s a messzét, hogy a meglelt hangulatgyöngyöket koszorúba fonhassam, mielőtt végleg elgurulnának és megsemmisülnének.Kutasi Horváth Katalin